2016. október 28., péntek

Aki nem hiszi...

Aki nem hiszi, hogy van Isten, mert a tudomány nem szolgáltat semmiféle bizonyítékot Isten létezésére, miért gondolja azt, hogy a tudomány bizonyítékokat szolgáltatna önmaga ellen? Miért kutatná a halálközeli élmények tartalmát és valódiságát, vagy miért figyelne azokra, akik Jézus nevében imádkozva betegeket gyógyítanak? A hit nem fér a tudomány keretei közé. Ha van tabutéma, akkor ez az. Pedig ezek az emberek tapasztalják Isten szeretetét, a gyógyulásokat, de ahelyett, hogy a tudósok ott csodálkoznának és hümmögnének, inkább homokba dugják a fejüket, mert ezek a tények nem azok a tények, amiket ők szeretnek.


Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: "Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni." [Lukács 10:21-22]

Aki nem hiszi, hogy a zsidó népnek megnyilvánuló Isten az igazi Isten, az gondolkodjon el, hogy Istennek nem áll jogában kiválasztani egy népet, hogy megmutassa rajtuk keresztül az Ő dicsőségét? Isten többek között az őseik hite miatt választotta őket. Amíg a mi sámánjaink varázsoltak, addig Mózes Istennel beszélgetett. Nincs ide amit hozzátenni. Ez van és kész. Örüljünk, hogy általuk jött el Jézus, a Megváltó.

Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. [2 Mózes 3:2-6]

Aki nem hiszi, hogy az ószövetség Istene, aki városokat engedett kipusztítani az igazi Isten, az keresse inkább, hogy miért történt mindez? Az ószövetségben látszik, hogy minden azért történik, mert a népek nem az igaz Istent követik, hanem bálványokhoz fordulnak, varázsolnak és olyan dolgokat tesznek amik utálatosak az Isten előtt. Vajon Isten megváltozhat annak lenni, amilyen? Nem ugyanolyan utálatos számára, ha valaki öl, lop, vagy hazudik?

Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az Úr. Légy feddhetetlen Istened, az Úr előtt! Mert ezek a nemzetek, amelyeket elűzöl, jelmagyarázókra és varázslókra hallgatnak, de neked nem engedi azt meg Istened, az Úr. [5 Mózes 18:9-14] 

Aki nem hiszi, hogy a szerető Isten halált hozhat, az gondolkodjon el azon, hogy amikor az ember azt gondolja joga van az abortuszhoz, akkor mennyivel inkább joga van a Teremtőnek elvenni azt, amit Ő adott. Ne feledjük, hogy az utóbbi 50-100 év alatt az emberek egy-két milliárd abortusszal "büszkélkedhetnek". Gondoljuk meg mennyivel inkább joga van Istennek ahhoz, hogy akkora felfordulást hozzon a nyakunkra, hogy emberek ezrei vagy milliói pusztuljanak el éhinségekben és betegségekben? Azok az emberek, akik Isten keresését butaságnak nézik, nem hiszem, hogy felemelhetnék a hangjukat Isten ellen, amikor az egy igazi istenhez méltóan megrázza a földet, hogy felébressze ezt a nemzedéket.

"És amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit. Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik." [Lukács 17:26-30]

Aki nem hiszi, hogy szüksége van Jézusra, az értse meg, hogy Isten törvényei annyira kemények, hogy egyetlen bűn miatt ítélet érheti. De Isten szeretete Jézus személyében lesz valósággá, azzal, hogy megkegyelmez annak aki hisz Jézus szavainak. Nem a tetteik, hanem kegyelem által nyerünk megigazulást, mert Jézus áldozata egyszeri és elegendő volt ahhoz, hogy fedezzen minden tartozást a bűneinkre. A hozzáállásunk és a gondolkodásmódunk az ami miatt a kegyelem megadatik, mert az tükrözi a hitünket. Aki keresi Jézus kegyelmét, annak megadatik, de akinek nincs szüksége a kegyelemre, az miben reménykedhet? Ne gondolja magát senki igaznak Isten előtt, ne bízzon senki a saját tetteiben, mert azzal elutasítja Isten kegyelmét. Értelmes ember nem fordít hátat a tengerbe dobott mentőövnek, amikor fulladozik. 

"Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. Sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti csodálkozzatok. Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte. Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem." [János 5:19-30]