Az obeliszkek tanulsága

"Miután valamennyi sajátját kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját" [Jn 10,4].

Vajon milyen juhok vagyunk mi? Azok akik ismerik a pásztoruk hangját vagy azok, akik a hamis próféták hangjára hallgatunk? Vajon engedtük szárba szökkenni Isten országának magjait? Vajon engedünk kiirtani minden gazt, hogy szabadon növekedhessen ami hasznos? Vajon engedjük széthullni életünk hamis építményeit, hogy helyet adhassunk a Teremtő építő szándékának? Vajon mennyi mindenhez ragaszkodunk jobban mint a Teremtőhöz, hány dolog lett fontosabb Nála? Vajon hány ledönthetetlen obeliszk áll a szívünk templomában?

Vatikánban a Szent Péter tér közepén egy Heliopoliszból származó vörös márvány obeliszk áll látszólag rendíthetetlenül, tetején egy kereszttel. 1586. szeptember 26-án, amikor a jelenlegi helyére áthelyezték V. Szixtusz pápa felszentelte, szenteltvízzel meghintve az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, hogy ki legyen "űzve" belőle minden gonosz. A tetején levő kereszt pedig Jézus győzelmét hirdeti. Elvileg. 

Aki forgatgatja a Biblia lapjait belebotolhat a következő mondatba: "Ne készíts és ne állíts magadnak oszlopot sem: gyűlöli azt az Úr, a te Istened" [MTörv 16,22]. Olvassuk csak el még egyszer: "gyűlöli azt az Úr". Feltehetjük a kérdést: amennyiben az Úr gyűlöli ha oszlopot állítanak, akkor nem ugyanúgy gyűlöli az oszlopot is, amit már felállítottak? Nincs semmi alapja azt gondolni, hogy az Úr szemében kivétel lenne a rendelkezései alól bármely oszlop, főleg azok nem, amelyek Héliopoliszból, Ré napisten kultuszának központjából, a Nap városából származnak. Kétségünk sem férhet hozzá, hogy gyűlölve vannak mind. Nem teheti jóvá ezt az oszlopot még az sem, ha néma tanúként nézte végig Péter vértanúságát, és az sem ha képesek lennénk megszentelni azt. Bét-Semes, a nap temploma oszlopairól ez áll Jeremiás próféta könyvében: "Tüzet gyújt Egyiptom isteneinek templomaiban, felégeti azokat, és fogságba viszi őket. Kitetvezi Egyiptom földjét, ahogyan kitetvezi ruháját a pásztor, majd bántatlanul kivonul onnan. Összetöri az Egyiptom földjén levő Bét-Semes oszlopait, Egyiptom isteneinek templomait pedig felégeti tűzzel" [Jer 43,12-13]. Meg lehet szentelni egy olyan oszlopot, amelyet az Úr összetöretésre tartogat? Fel lehet tenni Jézus keresztjét egy olyan oszlopra, ami régen a napisteneknek szolgált? Korántsem. Az a kereszt ami ezen az obeliszken van nem Jézus keresztje, hanem inkább a mi keresztünk, jelképként arra, hogy képtelenek vagyunk a régi dolgainktól elfordulni miközben elfeledjük, hogy azok utálatos dolgok voltak az Úr számára. "Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad«" [Mt 9,17]. Az új ember nem tarthatja meg a régi dolgait ha meg akar újulni.

De lépjünk tovább, lássuk miként lehet azokra a templomokra tekinteni amik régen az ókori isteneknek szolgáltak, de átalakították keresztény templomokká? Ha Isten a templomban lakna, akkor ő ott most második vagy ki tudja hanyadik tulajdonos lenne. Ez soha nem fog megtörténni. Érthető tehát miért akarja Isten, hogy ne így legyen. Ne legyen neki semmiféle templom, semmiféle kegytárgy készítve, mert nem akar és nem fog benne lakozni. "Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent – mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban" [Csel 17,24-25]. És ha nem lakik, akkor építhetünk neki bármilyen modern csodát, készíthetünk neki bármilyen tárgyat, semelyikben nem fog benne lakozni, mert Ő az emberi szíveket teszi a Szentlélek templomává, és nem egy olyan tárgyat, amit az ember alkotott vagy megmunkált. Nem mi, hanem inkább Ő készít magának helyet, Ő munkálja a mi lelkünket a Szentlélek által, hogy elkészüljön az Ő temploma. Engedjük meg ezt neki, hiszen Ő alkotott minket, Ő ismeri a hajszálaink számát és veszi számba minden őszülő hajszálunkat. Ha a temploma a szívünkben épül, akkor imádkozhatunk bárhol, a szabad ég alatt, egy rozzant házikóban, egy bevásárlóközpontban vagy éppenséggel a börtönben. Nem lesz különbség közötte, ha a szívünkből tör fel az imánk Őhozzá. A külsőségek csak arra jók, hogy elvonják a figyelmünket Róla. Ne a külsőségekre figyeljetek, hanem az Úrra! "Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi?" [1Kor 6,19]. 

Isten adja az ajándékát és betölt minket a Szentlélekkel ha valóban kérjük. A valódi kérés nem csak szavakban történik, hanem lelkünk vágya kell legyen. Nem várhatjuk, hogy a Szentlélek jól érezze magát a bűneink között. Nem lehet neki csak egy sufnit adni szívünk egyik rejtett zugában, hanem az egész palotánkat neki kell adnunk, hogy lerombolja és újraépítse az Ő ízlésének megfelelően. Ne gondoljuk, hogy nem ismer minket és nem szeret annyira, hogy nem a legtökéletesebb hajlékot készíti a lelkünk számára. Nem hagyja figyelmen kívül vágyainkat, de kiválogatja a csíraképes magot a pelyvától. Elvárja, hogy a végletekig bízzunk benne nap mint nap. Gondoljunk Jézusra miként bánt a templombeli árusokkal: "Jézus bement a templomba és kiűzte onnan mindazokat, akik adtak-vettek a templomban. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig fölborította. Azt mondta nekik: »Írva van: ‘Az én házamat az imádság házának fogják hívni’, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt«" [Mt 21,12-13]. Meg kell értenünk: ami szent nem fér meg együtt azzal ami nem szent.

A bűn akkor is bűn marad ha a társadalom által elfogadott lett. A társadalom nem tehet semmit elfogadhatóvá az Úr számára. Ami számára utálatos nem kerülhet be az Ő országába. Aki bűnben él egy olyan pocsolyában hempereg amitől sáros lesz a ruhája. De Isten igazsága egy olyan tükör, amibe ha belepillant az ember, akkor más szemmel lát. Egy igazság van. A sáros ruháról nem lehet majd azt mondani, hogy tiszta, akármekkora foltocska is van rajta. Aki nem tudja, hogy bűnben él az keresse Istent, Ő majd a Szentlélek által rávilágít a bűneire. Keresse és félje Őt, istenfélelme legyen nagyobb mint a bűne, mert Isten előtt nem tudja senki homokba dugni a fejét, csak elsüllyedni a szégyenében. Csakis Jézus Krisztus áldozata, az ő kiontott vére védhet meg attól, hogy földbe süllyedjünk az igaz ítélet előtt amit ránk mérnének. Jézus Krisztusnak van hatalma megbocsátani, hiszen kijelentette ezt számunkra. A ma embere talán úgy hempereg a bűn pocsolyájában, hogy közben meg sem fordul a fejében, hogy valaha fehér volt a ruhája. Talán a ma emberének etikai szabályai megállják a helyüket a Teremtő előtt? Hiába alkotjuk meg valaminek a jogszerűségét, mert az emberi nézőpont nem egyezik meg a Teremtői nézőponttal. Talán jogszerűnek gondolhatjuk azt, hogy az anya dönthessen egy gyerek megszületéséről, vagy a magzat elvétetéséről. Jogszerűnek gondolhatjuk, hogy mindenki meghatározhassa milyen neműt szeret és milyen neműnek érzi magát. Jogszerűnek érezhetjük, hiszen úgy gondoljuk ez mindenkinek a maga dolga, a saját élete. De Isten szeretete, az Istenhez való ragaszkodás és a felebaráti szeretet viszont azt kiabálja bennem, hogy ezeket az etikai magaslatokat a Teremtő tükrében kell nézni. "A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az." [Lev 18,21-22 - Károli]. Hát nem adja oda magzatát az anya, amikor az elvétetik? Nem áldozat az a "civilizációnk" oltárán? Lehet azt tudva másként gondolkodó lenni, hogy ez a másként gondolkodás a Teremtő számára utálatosság? Vajon mennyi böjt és könyörgés rejtőzik a másságba való belenyugvás mögött? Vajon ki járta meg az Úristenhez való könyörgés magaslatait úgy, hogy a szenvedés pohara nem lett kiürítve? Vajon hányan böjtöltek 40 napig kenyéren és vízen, hogy mutassák meg az Úrnak az eltökéltségüket ebben a kérdésben? "Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, mint olyanok, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért Isten átadta őket gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis elcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természetes együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; és így elvették eltévelyedésük illő bérét" [Róm 1,24-27].

Nem azt mondta Jézus, hogy "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből" [Mt 22,37]? Miként szeretem én Istenemet ha nem keresem hogy minél jobban megismerhessem Őt? Nem lesz jogos és igazságos ha így szól az Úr: Nem ismerlek téged! [Mt 25:12]? Ha nem Ő az első dolog az életemben, ha nem akarom megismerni, ha nem akarom megtudni róla a legtöbbet ami megtudható, akkor mit várok én? "Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekszik, hogy értelmes, és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet gyakorolok, jogot és igazságot a földön; mert ezekben telik kedvem, – mondja az Úr" [Jer 9,23-24]. A legcsodálatosabb amit hallhatunk a Teremtőnktől, hogy "Kedvem telik benned". Nem akarunk értelmesek lenni hát és tudni, hogy ő az Úr? "Azokban leli örömét az Úr, akik félik őt, azokban akik irgalmában bíznak." [Zsolt 147:11] - mondja az Írás. Már akkor örömét leli bennünk ha féljük őt és irgalmában bízzunk. A tetteink lehetnek kedvesek az Isten előtt, de tetteinkkel kiérdemelni a szeretetét már nem lehetséges. Az Ő szeretete már nyilvánult Jézus Krisztus által. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" [Jn 3:16]. Semmivel nem érdemeltük és nem érdemelhetjük ki azt, hogy Isten gyermekei lehessünk, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által kaptunk ezt a lehetőséget. "Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek" [Jn 1,12-13]. Urunk és egyben megváltónk Ő. Megfizetett minden bűnünkért, az összesért, egytől egyig, de ennek a megváltásnak akkor adunk helyet, ha hit által elfogadjuk és megvalljuk, hogy valóban így van. "Ha tehát a száddal vallod, hogy »Jézus az Úr!«, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz" [Róm 10,9]. Engedjük, hogy szívünkben lakozzanak törvényei. A szánkból elhangzó "Uram!" nem szépen kell hangozzon, hanem szívből kell jöjjön. És ha a lelkünkben Urunkká válik, akkor a cselekedeteinkben is megmutatkozik. Mert meg van írva: "Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ‘Uram, Uram!’, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van" [Mt 7,21]. Önámítás azt gondolni, hogy tetteinkkel kiérdemelhetjük a jogot arra, hogy Isten gyermekei lehessünk, vagy kedvesebb gyermekei lehetünk Istennek, mint a másik. Isten gyermekei nem versengnek egymással, hanem kéz a kézben haladnak, egymást erősítve, igazítva. "A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak" [Kol 3,16 - Károli].

Nem ítélhetjük meg felebarátunkat, hiszen ő Isten egy másik gyermeke, akit ugyanúgy szeret mint minket.  Szeressük hát őt ahogy Jézustól tanultuk. "Senki sem jó, csak egyedül az Isten" [Mk 10,18] - mondta Jézus. A jóságunk a Szentlélek munkájának az eredménye, nem a mi munkánk. Mi egyetlen dologra lehetünk büszkék, arra, hogy Jézus Krisztust választottuk Megváltónknak, az egyetlen közbenjárót, akinek van hatalma arra, hogy eltörölje bűneinket. "Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, tanúságot téve a maga idejében" [1Tim 2,5-6]. Nem lehet több büszkeségünk. A jól vagy rosszul megvívott küzdelmeinkben, hálánkat fejezhetjük ki Istenünknek, hogy Megváltót támasztott nekünk és minden botlás után Jézus kezébe kapaszkodva ismét felállhatunk. "Irtsátok ki tehát tagjaitokból azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a bujaságot, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Miattuk érkezik el Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ti is ezeket műveltétek egykor, amikor köztük éltetek. Most azonban vessétek el magatoktól mindezeket: a haragot, az indulatosságot, a rosszakaratot, szátokból a káromlást és a rút beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, ti, akik levetettétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és magatokra öltöttétek az újat, aki teremtőjének képmására állandóan megújul a teljes megismerésig" [Kol 3,5-10].

"Törvényeidben gyönyörködöm, igéidről meg nem feledkezem" [Zsolt 119,16] - mondja az Írás. Nem csak az egyik felében kell gyönyörködnünk, hanem az egészben. Még a fizika törvényei is Isten törvényei. Ahogy az anyagi világ engedelmeskedik az Isten által megszabott törvényeknek úgy nekünk is kötelességünk megtenni. Kik vagyunk tehát mi, akik Isten akaratával ellentétesen merünk cselekedni? Az istenfélelem a helyes utat mutatja. "Jaj annak, aki perbe száll formálójával, noha csak cserép a föld cserepei között! Mondhatja-e formálójának az agyag: »Mit csinálsz?«,vagy a mű: »Nincs ügyes kezed«?" [Iz 45,9] Fontos-e tehát megtudni mik az Alkotó szándékai az életünkben? Fontos-e tudni, hogy milyen cselekedetek kedvesek és melyek utálatosak számára? Fontos-e tehát hallani és érteni a Jó Pásztor hangját? Ha a pásztor azt mondja "Térjetek meg!", akkor tudjuk-e, hogyan kell cselekednünk? Tudjuk-e, mit kell cselekednünk? A megtérés tényleg az a 180 fokos fordulat. A bűn cselekedésétől megtérünk Isten akaratának a cselekedésére. Isten nem tolakodó, nem akar leigázni minket, mert szabad akaratot adott és választhatunk. De tudnunk kell, hogy a Tőle való elfordulás és az Ő akaratával való ellenszegülés, nélkülözi az istenfélelmet. Hogy tudna bennünk kedve telni ha nélkülözzük az istenfélelmet?

Aki látni akar nem maradhat vak. Minden ember létében egyszer eljön a pillanat, amikor szembe kell nézzen önmagával és Teremtőjével. Ez a halál után következik be, amikor minden megváltozhatatlan. Volt aki kegyelmet lelt és visszatért az életbe, hogy másként nézzen sorsára és élhesse úgy, ahogy Istene szánta neki. De van, akinek nincs újabb esélye. A halál pillanatáig adatik meg az a szabad akarat, amiben a bűnt is választhatjuk. De tudjuk, hogy "a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban" [Róm 6,23]. Az örök élet kegyelmi ajándék, független a jótetteink sokaságától vagy megbocsátott bűneink nagyságától. Ezen a földön ezt az egyetlen dolgot kötelességünk megszerezni, a Jézus Krisztus által kapott kegyelmet. Ez az az igazgyöngy, amiért adott esetben mindenünket oda kell adnunk. Az ember istenfélelme és alázata mutatja meg ezt a választást, nem a szavak. Ha valaki majdan találkozik Istenével, akkor legyen tudatában, hogy az örök élete ez a kegyelmi ajándék és ne a mellét verje, a jó cselekedeteit sorolva, mert nem lehetünk büszkék semmire, hanem annál inkább esedezzen a megbocsátásért és a könyörületért, mert Isten előtt nincs rejtett gondolat sem titok. Egész életünk minden pillanata nyitott könyv számára. Ebből a könyvből elkövetett bűneink csakis Jézus Krisztus megbocsátása által lesznek kitörölve. "Jézus azt felelte neki: »Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam" [Jn 14,6].

Most pedig aki ezidáig még nem ragadta meg Jézus kinyújtott karját tegye meg élete legjobb döntését, kapaszkodjon bele a kegyelembe, amíg nem üt az utolsó óra. Bocsássatok meg mindent mindenkinek, hogy majd nektek is megbocsáthassanak. Amíg minden szépnek és jónak néz ki életünkben, addig gyanakodnunk kell, mert nem zavarjuk túlságosan a sötétség urát, de amikor ellene teszünk, akkor legyünk felkészültek arra, hogy minden eszközét beveti és mindenáron el akar tántorítani bennünket attól ami által kikerülünk vagy kitépünk másokat a markából. Ne gondoljátok testvérek, hogy olyan könnyen hagyja magát, hiszen neki az a célja, hogy akit csak lehet megszerezzen a sötétség országa számára, hogy mindenki akit megtévesztett elvesszen. De ti tudjátok, hogy akit ti szívetekbe fogadtatok, annak a neve előtt meg kell hajoljon minden térd. Még a sötétség fejedelme is. Ne adjátok magatokat oda a langyosság ízetlenségének, se a szeretetlenségnek, se a meg nem bocsátásnak, semminek ami elválaszt a végtelen szeretettől. Jelentsétek ki hallható módon, hogy életetekben Jézus Krisztus, a Megváltó az Úr és kérjétek, hogy jöjjön szívetekbe, hogy újjászülethessetek Őbenne, hogy élővé legyen ez a mondat: Aki bennünk van az nagyobb, mint aki a világban van [1Ján 4,4]. Tanuljátok meg használni az Ige kétélű kardját. Ismerjétek meg mekkora erő lakozik Jézus vérében és Jézus nevében. Tudja ezt nagyon jól a sötétség fejedelme, de nem akarja, hogy megismerjétek. Helyette kaptok mindenféle világvallást és meditációs gyakorlatot. Kaptok más közbenjárót, más isteneket, csak épp nem Jézust, akit megillet minden dicséret és dicsőség, aki barátjainak nevezett minket. Vizsgáljátok meg utatokat, hogy Jézus Krisztus megismerésére vitt-e. Ha nem, akkor gyanakodjatok, mert a Jó Pásztor azt szeretné, hogy lássátok az Ő fényét. Bármi ami eltakarja és kisebbíti ezt a fényt nem tőle származik. "Jézus odament és azt mondta nekik: »Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!«" [Mt 28,18-20].

Legyetek figyelmesek arra, ami Jeruzsálemmel és Izraellel kapcsolatosan történik. A világ fejedelmei az izraeli-palesztin békemegállapodáson törik a fejüket, aminek nagy valószínűséggel bibliai jelentőségű végkifejlete lesz. Ennyire közel van az óra. Nemhogy az óra, de már a következő perc is lehet késő. Rohanjatok Jézushoz, Isten egyszülött fiához, mert aki benne hisz az nem veszik el, hanem megtartatik. "Amikor azt mondják: »Békesség és biztonság«, éppen akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a várandós asszonyra a fájdalom, és nem menekülnek meg" [1Tessz 5,3].

Jézus azt válaszolta nekik: »Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: ‘Én vagyok a Krisztus’, és sokakat félre fognak vezetni. Harcokról és háborús hírekről fogtok majd hallani. Vigyázzatok majd, meg ne rémüljetek. Ennek be kell következni, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért. Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül. Az országnak ezt az örömhírét pedig hirdetni fogják az egész világon, tanúságot tesznek róla minden nép előtt – és akkor eljön majd a vég.

Amikor tehát látjátok, hogy a pusztító gyalázat, amelyről Dániel próféta beszélt, ott áll a szent helyen – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Aki a tetőn van, ne szálljon le, hogy elvigyen valamit a házából, aki pedig a mezőn, ne térjen vissza, hogy elvigye a köntösét! Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!

Imádkozzatok azért, hogy menekülésetek ne télen, és ne szombaton legyen. Mert olyan nagy szorongattatás lesz akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mostanáig, és nem is lesz többé. Ha meg nem rövidítenék azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért megrövidítik azokat a napokat. Akkor, ha valaki azt mondja nektek: ‘Íme, itt a Krisztus’, vagy ‘ott’, ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Íme, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek: ‘Íme, a pusztában van’, ne menjetek ki; ‘íme, a belső szobákban’, ne higgyétek. Mert amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Ahol ugyanis a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.

E napok szorongattatásai után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, a csillagok lehullanak az égről, s az ég erői megrendülnek. Aztán feltűnik az égen az Emberfia jele, s akkor mellét veri majd a föld minden népe. Látni fogják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. Elküldi angyalait nagy harsonaszóval, s azok összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másik végéig.

Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor mindezeket meglátjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.

Azt a napot azonban és azt az órát senki sem ismeri: sem az ég angyalai, sem a Fiú, csak egyedül az Atya. Mert mint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert amint a vízözön előtti napokban csak ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és nem is sejtették, amíg el nem jött a vízözön és el nem ragadta mindnyájukat: így lesz az Emberfia eljövetele is. Ha akkor ketten a szántóföldön lesznek, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. S ha két asszony őröl malommal, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

"Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia." [Mt 24,4-44]

Eszméljetek, ti oktalanjai a népnek,
ostobák mikor tértek észhez?
A fül plántálója ne hallana,
s a szem alkotója ne látna?
Ne büntetne, aki dorgálja a népeket,
aki tudományra tanítja az embert?
Ismeri az Úr az emberek gondolatait
és tudja, hogy hiábavalók.
Boldog az az ember, akit te oktatsz, Uram,
és megtanítasz törvényedre,
hogy megóvd őt a gonosz napoktól,
amíg a bűnös számára a verem el nem készül. [Zsolt 95,8-13]

"Én pedig elmentem melletted, és láttam, hogy összetaposnak véredben, és így szóltam hozzád, amikor véredben fetrengtél: ‘Maradj életben!’ Mondom: így szóltam neked, amikor véredben fetrengtél: Maradj életben!" [Ez 16,6]

Vajon életben maradunk és kicsírázik bennünk Isten Igéje? Vajon felnövünk és megtanuljuk használni az Ige kétélű kardját? Vajon képesek leszünk a szívünkben felállított obeliszkeket kidönteni? Jézus nevének még az obeliszkek is engedelmeskednek. 

Mi Atyánk, Jézus nevében kérem, hogy döntsd le minden oszlopot és erődítményt a szívünkben amit nem te állítottál. Ámen.