2017. április 9., vasárnap

"Kezdetben volt az Ige"

Új Fordítású Biblia

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: "Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: "Ki vagy te?" Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: "Én nem a Krisztus vagyok." Erre megkérdezték tőle: "Hát akkor? Illés vagy te?" De kijelentette: "Nem az vagyok." - "A próféta vagy te?" Így válaszolt: "Nem." Ezt mondták tehát: "Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?" Erre ő így felelt: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta." A küldöttek között voltak farizeusok is, és ezek tovább kérdezték őt: "Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?" János így válaszolt nekik: "Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó." Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: "Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét! Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt." Így tett erről bizonyságot János: "Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia."

Csia Lajos fordítása

Kezdetben már volt az Ige, az Ige Isten felé fordult, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Isten felé fordulva volt. Minden rajta keresztül támadt, s egyetlen létező sem lett Őnélküle. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság fénylik a sötétségben, és a sötétség azt fel nem tartóztatta. Támadt egy ember, kit Isten maga mellől küldött el, a neve János. Tanúságtétel végett jött, hogy a világosság mellett tanúskodjék, hogy rajta keresztül mindenki hihessen. Nem ő volt a világosság, csak azért jött, hogy a világosságról tanúságot tegyen. Az igazi világosság, mely minden embert megvilágít, érkezőben volt már a világra. A világban volt, és a világ rajta keresztül támadt, de a világ nem ismerte őt fel. A sajátjába jött, de az övéi be nem fogadták. Mindazoknak, akik befogadták őt, lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azoknak, akik nevében hisznek, az ő nevében, aki nem vérből, sem a hús akaratából, sem a férfi akaratából nem született, hanem Istenből. Az Ige hússá lett, közöttünk vett szállást, és mi megláttuk dicsőségét, mely olyan volt, mint az Atya mellől érkező egyszülöttnek dicsősége: kegyelemmel és igazsággal teli. János tanúságot tett mellette, és kiáltása így hangzott: „ő az, akiről azt mondtam: Utánam jő ugyan, mégis előttem lett, mert előbb volt nálam.” Mert mi mindannyian abból kaptunk, akivel ő volt tele, kegyelmet kegyelem fejében. Mert a törvényt Mózesen át adták, de a kegyelem és az igazság a Felkent Jézuson át támadt. Senki sohasem látta Istent, az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő jelentette őt ki. így hangzott János tanúságtétele, amikor Jeruzsálemből a zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?” Megvallotta, nem tagadta el, megvallotta: „Nem én vagyok a Felkent.” Megkérdezték: „Mi vagy hát? Te vagy Illés?” Azt felelte: „Nem vagyok.” „A próféta vagy te?” - Felelte: „Nem.” „Ki vagy? - kérdezték tőle - hadd felelhessünk azoknak, akik elküldöttek minket. Mit mondasz magadról?” „Pusztában kiáltozónak szava vagyok én - felelte. Tegyétek egyenessé az Úrnak útját, mint Ézsaiás, a próféta megmondta.” A küldöttek a farizeusok közül valók voltak. Aztán megkérdezték: „Miért merítesz be, ha sem a Felkent nem vagy, sem Illés, sem a próféta?” János így felelt: „Én vízbe merítek, köztetek áll azonban valaki, akit nem ismertek, aki utánam jő, kinek még a saruja szíját megoldani sem vagyok én méltó.” Ezek történtek a Jordánon túl, Betániában, ahol János a bemerítést végezte. Következő napon látja János, hogy Jézus hozzá megy és így szól: „íme az Istennek Báránya, ki elveszi a világnak vétkét. Ő az, akiről azt mondtam: utánam jő egy férfi, ki már előttem is megvolt, mert előbb volt nálam. Én ugyan nem ismertem őt, de hogy nyilvánosan ismert legyen Izrael előtt, azért jöttem én a vízbe merítéssel.” János aztán tanúságot tett: „A szemem előtt szállott le a Szellem az égből, mint egy galamb, és őrajta megült. Én ugyan nem ismertem őt, de aki elküldött, hogy vízbe merítsek, az szólt nekem: Akire látod, hogy a Szellem leszáll és rajta marad, az az, aki Szellembe fog meríteni. Én szemtanúja voltam annak, hogy Ő az Istennek Fia.”

Vida Sándor fordítása

Kezdetben volt az Ige (a Szó) és az Ige Isten felé irányít(ó volt) és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Isten felé mutatott. A Mindenség általa (Rajta keresztül) lett és nála nélkül (Tőle különválasztva) semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt és az élet volt az emberek fénye és a fény a sötétben ragyog (világít) és a sötétség azt nem tartóztatta fel. Megjelent (támadt) egy ember, akit Isten küldött, akinek János volt a neve. Ez tanú(bizony)ságtételre jött, hogy tanúskodjék a fényről, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a fény, hanem (jött), hogy tanú(bizony)ságot tegyen a fényről. Az igazi fény már eljött a világba és fénybe borított minden embert. A világban volt és a világ általa (Rajta keresztül) lett, de a világ Őt nem ismerte (fel). A sajátjába jött, de az övéi nem fogadták be Őt, de akik befogadták Őt, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azok, akik az Ő nevében hisznek, akik nem vérből, sem a (hús)test akaratából, sem férfi akaratából, hanem Istenből (szü)lettek és az Ige (hús)testté lett és itt sátorozott miközöttünk és szemléltük dicsőségét, mint aki az Atya egyszülötte, tele kegyelemmel és való(igaz)sággal. János tanú(bizony)ságot tett Róla és kiáltott, (ezt) mondta: ez volt az, akit mondtam, hogy utánam jön, aki megelőzött, mert előbb volt, mint én. Mert az Ő teljességéből mi mindnyájan kaptunk, mégpedig kegyelmet kegyelemre, mert a törvényt Mózes által adták, a kegyelem és a való(igaz)ság Jézus Krisztus által valósult meg, Istent senki sem látta soha, az egy(szülött) Isten, aki az Atya ölé(be)n van, Ő nyilatkoztatta ki és ez a János tanú(bizony)ságtétele, amikor a zsidók Jeruzsálemből papokat és lévitákat küldtek hozzá, hogy megkérdezzék őt: te ki vagy? és megvallotta és nem tagadta és megvallotta, hogy: én nem vagyok a Krisztus és megkérdezték őt: mi (vagy) tehát? te Illés vagy? és (ezt) mondta: nem vagyok. A próféta vagy te? És válaszolt: nem! tehát (ezt) mondták neki: ki vagy? hogy választ adjunk azoknak, akik küldtek minket, mit mondasz magad felől? Én egy (segély)kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját, amint Ézsaiás, a próféta megmondotta és a küldöttek a farizeusok közül valók voltak  és megkérdezték Őt és (ezt) mondták neki: miért merítesz vízbe hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? Válaszolt nekik János, (ezt) mondta: én vízbe merítek be, de köztetek áll, akit ti nem ismertek, Ő utánam jön, akinek nem vagyok én méltó, hogy megoldozzam a saruszíját. Ezek Betániában történtek a Jordánon túl, ahol János a (víz)bemerítést végezte. Másnap látta János Jézust maga felé közeledni és (ezt) mondta: lám, (nézd) az Isten báránya, aki magára veszi a világ bűnét! Ő az, akiről én (azt) mondtam, utánam jön egy férfiú, aki megelőzött engem, mert elsőbb volt nálam és én nem ismertem Őt, de hogy kijelentessék Izraelnek, azért jöttem én a vízbe(n be)meríteni és így tanúskodott János, (ezt) mondta: láttam, hogy a Szellem, mint egy galamb leszállott az égből és rajta maradt, én nem ismertem Őt, hanem aki elküldött engem vízbe(n be)meríteni, az mondta nekem: akire látod a Szellemet leszállni és rajta marad, Ő az, aki Szent Szellembe merít be és én láttam és tanú(bizony)ságot tettem, hogy ez az Isten Fia.